A Párbeszéd-Zöldek írásban kérdezte meg Lázár János építési és közlekedési minisztert, arról, meddig tűri a kormány, hogy évente több mint félezer ember veszíti életét a közutakon - mondta a párt társelnöke online közvetített sajtótájékoztatóján.
Tordai Bence emlékeztetett: a fideszes képviselők indoklás nélkül szavazták le az egyik bizottságban a Párbeszéd-Zöldek javaslatát, amely arról szólt, hogy legyen az országnak is egy nemzeti szintű közlekedésbiztonsági startégiája, budapesti mintára, ahogy Karácsony Gergelyék megcsinálták.
Javaslatukban ezen felül felvették, hogy az extrém gyorshajtás büntetési tételeit és a B-kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételeit is szigorítsák.
"A fideszes képviselők arra sem vették a fáradságot, hogy megindokolják, miért szavaznak egységesen nemmel" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Egyúttal jelezte, nem akar illúziókat kergetni, de Lázár János "talán ennél többre képes", a közlekedésért felelős miniszterként neki dolga, hogy a kormány ez irányú törekvéséről számot adjon. Ezért egy írásbeli kérdéssel fordultak Lázár Jánoshoz, hogy támogatja-e a Párbeszéd Zöldek szakmai javaslatait a közlekedés biztonság javításáról.
Továbbá arra is kíváncsiak, hogy vagy van-e a minisztériumnak saját ötlete, saját javaslata arról, hogyan javítsák az elképesztő közúti mortalitási rátákat, és hogyan tud Magyarország elmozdulni a legnagyobb közúti halálozással bíró európai uniós országok csoportjából.
Tordai Bence a sajtótájékoztatón azt is felvetette, hogy a heti átlag tíz halálos közúti baleset ellen mit kíván tenni Lázár János közlekedési miniszterként. A magyar társadalom jelentős része szintén szeretné tudni, hogy "van-e a Fidesz-kormánynak bármilyen terve ennek a területnek a javítására" - mondta az ellenzéki párt társelnöke.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !