Magyar nemzetiségű aradi férfi esett el az ukrajnai háborúban. A 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek - számolt be szerdán a romániai sajtó.
A román külügyminisztérium az Agerpres hírügynökségnek megerősítette, hogy az ukrán hatóságok egy román állampolgár Ukrajnában bekövetkezett haláláról tájékoztatták Bukarestet. Azt is közölte, hogy a csernyivci román főkonzulátus munkatársai segítenek a holttest hazaszállításában.
A román hírügynökség szerint az aradi Wittmann Rudolfról van szó, aki tavaly önként jelentkezett, hogy ukrán oldalon részt vegyen a harcokban. Az Aradihírek.ro hírportál szerint a Csíky Gergely Főgimnázium volt diákja vasárnap vesztette életét, több aradi ismerőse is a közösségi médiában búcsúzott tőle.
A Krónika.ro közéleti portál szerint Wittmann Rudolf az Oroszország által tavaly kirobbantott ukrajnai háború első román állampolgárságú áldozata. A portál sajtóinformációkra hivatkozva közölte, hogy az elmúlt másfél évben mintegy 1500 román állampolgárságú zsoldos harcolt az ukrán hadsereg kötelékeiben. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !