Az LMP az Energiaügyi Minisztérium fővárosi épülete előtt mécsesgyújtással egybekötött tiltakozó akcióval "búcsúztatta" a kormányzati környezetvédelmet péntek este. A demonstráción Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese megerősítette: az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló kormányrendelet miatt.
A politikus azt mondta: emellett egyéb - akár a jogi eszközökön túlmutató - akciókra is készek. Nincs hova hátrálni, ha tovább hátrálnak, azzal a saját életüket és a gyerekeik életét teszik tönkre - fogalmazott.
Kijelentette: a magyar alaptörvény tartalmazza, hogy Magyarországon mindenkinek joga van az egészséges környezethez. A szeptember végén kiadott rendelettel ezt az alkotmányos jogot csorbítják - mondta.
A politikus közölte: a kormányrendelet teljes mértékben mentesíti a nagyvállalatokat a környezetszennyezés miatt kiszabott bírságok alól.
Csárdi Antal hazugsággal vádolta a kormányzati tisztviselőket, akik - bár ígéretet tettek a rendelet módosítására, illetve pontosítására - ám ez azóta sem történt meg.
A kohászati szennyezés - ahogy a környezetkárosítás egyéb fajtái - az emberek életkörülményeit teszi teljesen tönkre - hangsúlyozta.
Szerinte a magyar kormány végletesen ki van szolgáltatva a nagyipari lobbiérdeknek. Ennek eredményeként nem a magyar választópolgárokat képviseli, hanem azokat a lobbistákat, a nagyvállalatok tulajdonosait, akik "a profitot zsebre teszik" - jegyezte meg.
Szólt arról is, hogy az ipari szennyezésekről szóló adatgyűjtésbe kezdenek, annak érdekében, hogy egyesével fel tudjanak lépni ezek ellen.
Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja kiemelte: szeptember 23-án, a rendelet kiadásának napján "meghalt" a magyar környezetvédelem. "A hatósági környezetvédelem kihunyt, vége, elmúlt" - fogalmazott.
A kormány ezzel a rendelettel lényegében szabad utat engedett a környezetrombolásnak, bármilyen szennyező nagyvállalat számára. Nem kell normál hatósági eljárást lefolytatni, ahol a szennyező vállalatra vonatkozó határozatot hoznak, és büntetést szabnak ki, hanem úgynevezett szerződést kötnek - fejtette ki, megjegyezve: elég lesz, ha a vállalat megígéri, hogy nem fog szennyezni. Kijelentette: a magyar termőföld, a vízkészlet, a magyar emberek egészsége nem eladó, meg kell tudni védeni.
Suszter András, a Védegylet tagja a rendeletet kritizálva arról beszélt, hogy szennyezik a környezetet, elveszik a gyermekek jövőjét. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !