Közel 45 millió forintot csalt ki áldozataitól egy somogyi gyógyszer nagykereskedő

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős kárt okozó üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki nem létező üzleti lehetőségekkel verte át üzleti partnereit.

A vádirat lényege szerint a vádlott hosszabb ideje volt ügyvezetője egy - tevékenységi köre szerint - gyógyszer nagykereskedelemmel foglalkozó cégnek.

A férfi azonban a cégét csalárd módon felhasználva összesen 21 sértettet ejtett tévedésbe azzal, hogy rávette őket, legyenek a cége alvállalkozói, melynek keretében meghatározott vármegyékben, illetve régiókban fix megbízásokat fognak kapni a cégével szerződésben álló patikák gyógyszerrel történő ellátására.

A vádlott a konkrét összegeket azzal csalta ki a sértettektől, hogy a gyógyszerszállításhoz szükséges gépjármű flotta biztosítása érdekében teherautónként 440 000 forint kaució átadását kérte azért, hogy - az olykor milliós összeget kitevő - pénzért cserébe az alvállalkozónak lízingelt gépjárműveket fog biztosítani a disztribúciós feladatokhoz. A vádlott által előadott kecsegtető üzleti lehetőségből azonban semmi nem volt igaz, mivel a vádlott sem gépkocsit, sem fix gyógyszerszállítási megbízást nem biztosított a sértetteknek.

A csalássorozattal a vádlott közel 45 millió forint kárt okozott a sértetteknek.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !