Jelenleg a világon egyetlen ország sem képes fedezni Ukrajna lőszerszükségletét – jelentette ki Olekszandr Kamisin stratégiai ipari miniszter egy elevíziós műsorban.
Kamisin az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „És még ha a szabad világ összes országa egyesül is, nem lesz elegendő kapacitás ennek fedezésére.” Mint kiemelte, ezért Ukrajna hiába növeli saját termelését, továbbra is a partnerországok lőszerszállításaira támaszkodik.
Május elején az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el az Ukrajnának nyújtott támogatásról lőszerek és rakéták közös beszerzését illetően. A tervek szerint 1 millió lövedéket szállítanak Ukrajnának.
Szeptember 5-én az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) aláírta az első szerződéseket a tüzérségi lövedékek közös beszerzéséről Ukrajna számára. Az EU-tagok univerzális lövedékeket vásárolnak a legelterjedtebb tüzérségi tarackokhoz: a francia Caesarhoz, a lengyel Krabhoz, a német Panzerhaubitze 2000-hez és a szlovák Zuzanához. (Kárpát.in.ua)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !