Szerszámnyelek és egy gáz-riasztófegyver is előkerült Sajószentpéteren, ahol egymásnak esett két család

Szerszámnyelek és egy gáz-riasztófegyver is előkerült Sajószentpéteren, ahol két, régóta rossz viszonyban lévő család tagjai estek egymásnak. Az összetűzésről a közösségi oldalakon is videók kezdtek el terjedni, ezeken lövések is hallatszanak.

A HVG megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta: a városon éppen két Szín, illetve Színpetri településeken élő család tagjai utaztak keresztül, akik már régóta haragban voltak egymással.

A sajószentpéteri Kossuth úton mindkét autó megállt, majd az egyik járműből kiszálló férfiak szerszámnyeleket vettek elő, az egyikőjük betörte az ellenérdekű család autójának szélvédőjét, illetve több lövést is leadtak egy gáz-riasztófegyverrel. A konfliktus során orvosi ellátást igénylő sérülés nem történt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a járőrök néhány percen belül megjelentek a helyszínen és három személy állítottak elő a helyi rendőrőrsre, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság fegyveresen, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete bűntett miatt indított büntetőeljárást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !