Szeptember 1-jével hatályba lépett az a rendeletmódosítás, amelynek értelmében ha az intézmény kéri, az orvosnak a gyermek számára ki kell állítania azt az igazolást is, hogy meggyógyult, és visszamehet a közösségbe - írta a Szabad Európa.
Az ATV-nek nyilatkozó háziorvos értelmetlennek, szakmailag megmagyarázhatatlannak nevezte az intézkedést. Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a háziorvosok túlterheltek, a pluszadminisztráció pedig még jobban megnehezítheti a munkájukat.
Ráadásul ha például péntek délben vizsgálja meg az akkor tünetmentes gyermeket az orvos, attól hétfő reggelig belázasodhat, és ez „azt jelenti, hogy egy tanár, egy óvónő jogosulttá válik felülbírálni egy orvosi igazolást”.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője ugyanakkor érthetőnek nevezte a pedagógusok aggodalmát, hogy visszakerülnek betegen olyan gyerekek a tanításba, akiknek a szülei nem tudják megoldani a felügyeletet, vagy a pedagógusok részéről felmerül, hogy a hiányzás mögött nem valós betegség áll, a szülők próbálnak segíteni a gyereknek, amikor például több felmérő vagy több számonkérés van.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !