Elindult a tanév, ennek alkalmából ismét demonstrációkat tartottak az oktatás vállalhatatlan helyzete miatt. A demonstráción részt vett a tüntetéseken ismertté vált Pankotai Lili diákaktivista is, aki ezúttal megfogalmazta kritikáit a tüntetések eredményének hiányával kapcsolatban, egyúttal odapirított az ellenzéknek is, elég keményen - írta a Népszava.
A diáklányt az Index kérdezte a tüntetésen. Pankotai Lili előbb a tüntetések eredményét bírálta: „annyira sokszor akarunk sokmindent mondani, hogy a vége az, hogy nem mondunk semmit. Ez nyilvánvalóan egy szervezési probléma. Egy teljes strukturális változást kell végrehajtani a tüntetések szervezésében” - fogalmazott, hozzátéve, nyáron újragondolták ezt, várja, hogy ennek mik lesznek a fejleményei.
Ezt követően pedig a diákaktivista beleszállt az ellenzéki pártokba is: „Amikor az ellenzék 75 százaléka is Fidesz által kitartott bábu, a másik 25 százaléka pedig balfasz, akkor elég nehéz bármit is csinálni. Le kell lépnünk arról az útról, amit a felnőttek elkezdtek”
Hozzátette, az, hogy ez utóbbi sikerülni fog-e az Egységes Diákfront és a tüntetés többi szervezője segítségével, az egy másik kérdés. Jelenleg nem látja, hogy sikerülne, de ez nem azt jelenti, hogy az üggyel lenne probléma. „Nem azzal van a baj, amit csinálunk, hanem azzal, ahogyan csináljuk azt, amit csinálunk” - zárta gondolatait Pankotai Lili.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !