Dobrev Klára: az a feladatunk, hogy visszavegyük az államot

Az állam a mienk, tízmillió magyar állampolgáré, az a feladatunk, hogy az államot visszavegyük - jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az ellenzéki párt pénteki, budapesti rendezvényén.

Dobrev Klára a DK árnyékkormánya által szervezett programbemutató-sorozat első állomásán szólalt fel, ahol úgy fogalmazott: nem egyszerűen kormányt akarnak váltani, az a feladatuk, hogy "Orbán rendszerét és az általa 13 év alatt felépített rezsimet váltsuk föl".

Azt mondta, egy szociáldemokrata ajánlatot tesznek Magyarországnak arra, hogy hogyan szervezik újra az államot, hogyan teremtenek olyan hazát, ami "vigyáz ránk".

A politikus hangsúlyozta, olyan gazdaságot szeretnének, ami a sokak és nem a kevesek gyarapodását szolgálja, valamint olyan országot akarnak, ami nem csak a mára, hanem a holnapra és a holnaputánra is tud gondolni.

Magyarországnak erős, hatékony államra van szüksége - szögezte le, hozzátéve, a jelenlegi állam gyenge, "felelőtlenül és színvonaltalanul" működik.

Dobrev Klára a szociáldemokraták kötelességnek nevezte, hogy számonkérhető, kikényszeríthető, jó minőségű és mindenhol azonos minőségben szolgáltató államot biztosítsanak. Az állam pedig véletlenül sem veheti magának a bátorságot, hogy válogasson a polgárai között - tette hozzá.

Az EP-képviselő szerint 13 éve tudatosan zajló politika, hogy minél jobban leromlik az állami egészségügy, annál nagyobb lesz a kereslet a magánegészségügy iránt. Át kell alakítani az egészségügy finanszírozását, szerkezetét, az ország minden pontján biztosítani kell a jó minőségű szolgáltatást - jelentette ki.

Az oktatás legalább olyan rossz helyzetben van, mint az egészségügy - folytatta. Szerinte mára "úgy összeomlott" a magyar oktatás, hogy az elkövetkező években az európai átlagnál többet kell költeni a felzárkózásra. Megígérte, hogy alkotmányos joggá emelik a mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú oktatást.

A politikus úgy látja, hogy Magyarország ismét több millió szegény országává vált. Egy államnak azonban "kutya kötelessége" azokat segíteni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá; az állam feladata az, hogy mindenki számára biztosítsa az emberhez méltó életet, megfelelő jövedelmet és segítséget adjon - érvelt.

Az államnak három dolga van a kultúrával: az egyik, hogy békén hagyja, a másik, hogy támogatást ad, a harmadik pedig, hogy mindenki számára elérhetővé teszi - jelentette ki az EP-képviselő.

Az adópolitikára áttérve úgy vélekedett, hogy Magyarországon ma a közteherviselés jelentős részét a bérből és fizetésből élők, illetve a nyugdíjasok állják, ugyanis az állam bevételeinek döntő része tőlük jön. Dobrev Klára ígéretet tett arra, hogy ha kormányt alakít, véget vetnek a "tőke gátlástalan kiszolgálásának".

A politikus arról is beszélt, hogy olyan gazdaságpolitikát képzel el, amelyben a magyar dolgozót, a magyar munkást becsülik meg leginkább a saját hazájában. Nem a gazdaságért van az ember, hanem az emberekért van a gazdaság, a munkások bére, a dolgozók jövedelme nem egyszerűen költség, hanem az alapja annak, hogy független, emberhez méltó életet éljenek - mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció bevezetné az európai minimálbér-megállapodást. Leszögezte, hogy egy szociáldemokrata kormány mindig a dolgozók oldalán áll.

A nyugdíj nem adomány, hanem megbecsülés és járandóság, a nyugdíjas nem kolonc, hanem példakép - fogalmazott a DK árnyék-miniszterelnöke. Hozzátette, ha kormányt alakíthat, akkor helyreállítják a nyugdíjra való alkotmányos jogot és újra bevezetik a vegyes indexálású nyugdíjszámítást.

A klímaváltozás már itt van, az életünk minden területére hatással lesz, de a zöld átállásnak igazságosnak kell lennie - közölte Dobrev Klára.

Végül arról beszélt, hogy Európa elkerülhetetlenül halad egy sokkal erősebb, sokkal szorosabb szövetség felé. A DK ezt Európai Egyesült Államoknak hívja és Magyarországnak elementáris érdeke, hogy annak ne külső szemlélője legyen, hanem a "legerősebb közepébe tartozzunk" - mondta Dobrev Klára. (MTI / Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !