Ittasan elütött egy kerékpárost, majd késsel fenyegette a helyszínelő rendőröket

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség négy bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat egy, a harmincas éveiben járó férfi ellen a Kisvárdai Járásbíróságon.

A vádirat szerint a büntetett előéletű férfi 4 év közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt, ennek ellenére 2023. február 7-én este súlyosan ittasan vezette gépkocsiját egy szabolcsi településen. A férfi ittassága miatt minden ok nélkül áttért az úttest bal oldalára, és ott elütött egy szemből érkező kerékpárost, aki az úttestre zuhant, és könnyű sérüléseket szenvedett. A férfi észlelte a balesetet, azonban a helyszínen nem állt meg, és segítségnyújtás nélkül elmenekült.

Az elkövető ezután magához vett egy 32 centiméter hosszúságú kést, majd gyalogosan visszament a helyszínre, és a késsel folyamatosan szúró és vágó mozdulatokat tett, így fenyegette az intézkedő rendőröket.

A nyomozó ügyészség az elkövetés napján elrendelte a férfi őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatását.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a bíróság  ítélje letöltendő börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a járművezetéstől pedig véglegesen tiltsa el.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !