Az élettársak megölték ismerősüket

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, ahol az élettársak megölték ismerősüket. 

A Nógrád Vármegyei Főügyészség 2021 decemberében emelt vádat egy erőszakos többszörös visszaesővel és társával szemben életellenes bűncselekmények miatt.

A Balassagyarmati Törvényszék a középkorú férfit bűnösnek mondta ki több emberen elkövetett emberölés bűntettében és őt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel, valamint 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetéssel sújtotta azzal, hogy bűnügyi előéletére figyelemmel a feltételes szabadságra bocsátásból is kizárta. Társát emberölés bűntette miatt vonta felelősségre a bíróság és őt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint a bűntársak élettársként, hajléktalan életmódot folytattak, szálláshelyük egy salgótarjáni híd alatt volt. 2020 őszén csatlakozott hozzájuk egy másik hajléktalan férfi, aki ittas állapotban, visszatérően szexuális ajánlatokkal ostromolta a nőt, aki rendszeresen visszautasította. 2020 szeptemberében a nő elpanaszolta élettársának, hogy újabb ajánlatot kapott a férfitől. Ekkor az élettárs az akkor már ittasan egy matracon fekvő sértettet testszerte hétszer megszúrta, majd a kést a nő átvette és még kétszer mellkason szúrta a sértettet, aki ezután perceken belül elhalálozott.

A holttestet a nő elrejtette. Az elkövetők között az élettársi kapcsolat az eset után hamarosan megszakadt és a nő Németországba távozott.

2021. január 11-én a - korábbi erőszakos bűncselekményei miatt többször büntetett - férfi egy másik nőismerősével szórakozott Salgótarjánban, melynek során lerészegedtek. Amikor a férfi híd alatti szálláshelyéhez értek, szóváltásba keveredtek. A férfi dühében ütlegelni kezdte, majd 12 alkalommal megszúrta egy késsel a nőt, aki a helyszínen meghalt. A nő holttestét az időközben a városban keresésére indult férje fedezte fel.

Az ítélet ellen a volt élettársak és védőik elsődlegesen felmentésért, illetve a büntetések enyhítéséért fellebbeztek, míg a határozatot az ügyész mindkettőjük esetében tudomásul vette.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál az elsőfokú ítélet helyben hagyását indítványozta a védelmi fellebbezések egyidejű elutasításával. Mindkét elkövető letartóztatásban várja büntetőügye másodfokú befejezését. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !