Tinédzserek utast loptak az autóval együtt Budapesten

Könnyű prédának tűnt a járó motorral hagyott Mazda az üzlet előtt, amikor azonban a tolvajok elhajtottak a lopott gépkocsival, arra nem számítottak, hogy az autó hátsó ülésén egy utas is tartózkodik - olvasható a Zsaru Magazinban.

A rendőrség közleménye szerint a sértett megállt az egyik VIII. kerületi üzlet előtt, hogy beugorjon vásárolni. Úgy gondolta, mivel csak pár percet tölt majd el a boltban, és a barátja úgyis a kocsiban maradt, abból nem lehet baj, ha rajta hagyja a gyújtást. Tévedett.

Két fiatalkorú kifigyelte a járó motorral hagyott autót, és kihasználták az alkalmat: bepattantak a kocsiba, és elindultak. A tolvajok a hátsó ülésen lévő férfit észre sem vették mindaddig, amíg az a meglepetésből felocsúdva előre nem hajolt az új sofőrhöz, hogy megkérdezze tőle, mit csinálnak, hova mennek. A két fiatal azonnal kivágta magát, és azt mondták neki, hogy elkérték a kocsit pár körre a nőtől, aki bement a boltba.

Persze hamarosan kiderült, hogy ebből semmi sem igaz, ugyanis időközben az autó tulajdonosa felhívta a barátot, hogy kérdőre vonja, hova tűnt az autóval. Ekkor vált világossá, hogy a járművet ellopták. A kocsi hátsó ülésén utazó férfi ekkor rászólt a tolvajokra, hogy álljanak meg, azonban nem hallgattak rá. Ekkor a sértett megpróbálta megállítani a kocsit úgy, hogy behúzta a kéziféket. Ennek hatására a tolvajok nekihajtottak egy parkoló autónak, majd helyet cseréltek egymással. Ekkor a sértett, bár megtehette volna, mégsem szállt ki, ugyanis az autó tulajdonosa, akivel egész idő alatt telefonon tartotta a kapcsolatot, azt mondta neki, maradjon a gépjárműben, hogy tudják, merre halad a két tolvaj. Az autótulajdonoshoz időközben odaért Lakatos István törzsőrmester, körzeti megbízott és Puskás Zoltán őrmester, járőrparancsnok.

– A bejelenés után azonnal indultunk a helyszínre. Az üzlet előtt állt a nő, és amikor meglátta a szolgálati autót, leintett minket – meséli Lakatos István. – Közben a bejelentő telefonon folyamatosan tartotta a kapcsolatot a barátjával, aki az autóban maradt, így tudtuk, merre tartanak. Az utolsó információ az volt, hogy az egyik benzinkútnál megálltak, és a két fiatal kiugrott az autóból, majd elszaladt. Néhány perc múlva már mi is odaértünk. Miközben a benzinkútnál adatokat gyűjtöttünk, és meghallgattuk a másik sértettet, aki a kocsiban utazott, a térfigyelő jelzett, hogy látta a két elkövetőt az egyik épületbe rohanni, azonban kijönni már nem. Bementünk a társasházba, és elkezdtük keresni őket. Egy asszonnyal és egy fiúval találkoztunk az udvaron, akik azt mondták, nem láttak senkit beszaladni a házba. Közben a kollégám, Puskás Zoltán jelzett, hogy a padlásfeljáró felől mocorgást hall. Az első emeletről egy L alakú lépcsősor vezetett a padláshoz. A lépcső elé valaki odahúzott pár bútort akadályként, hogy nehezebb legyen feljutni, ami felkeltette a gyanakvásunkat. Ekkor már besötétedett, és hogy jobban lássunk, zseblámpával felvilágítottunk a lépcsősor tetejére, ahol két lábat vettünk észre. A tolvajok a lépcső legtetején, a padlásfeljáró előtt bujkáltak. Felszólítottuk őket, hogy jöjjenek le.

Előállították őket a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol beismerték tettüket. A 14 és a 15 éves fiút lopás vétségének elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség, szabadlábon védekeznek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !