Mozgáskorlátozottságát kihasználva fosztottak ki egy férfit az egyik kaposvári szociális intézményben

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette, illetőleg készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki egy öltözőben az állapotát kihasználva és a figyelmét elterelve károsított meg egy férfit.

A vádirat lényege szerint a nő az egyik kaposvári szociális intézményben tartózkodott, ahol bement a férfi öltözőbe, melyben ekkor kizárólag a mozgáskorlátozott sértett tartózkodott.  

Az elkövető a férfi mögé lépett, aki ekkor a kerekesszékéből felállva, az öltözőszekrényébe kapaszkodva pakolt. A nő  - kihasználva azt, hogy a sértett nem tudja megfelelően nyomon követni, mi történik mögötte, illetve távolabb volt a dolgaitól - leemelte a férfi kerekesszékének fogantyúján lévő szatyrát, miközben a figyelmét elterelve beszélt hozzá, ezután pedig sietősen távozott.

A nő a bűncselekmény elkövetésével készpénzt, több mobiltelefont és egyéb használati tárgyat zsákmányolt, valamint megszerezte a sértett bankkártyáját és személyes iratait is. A férfi azonban rövid időn belül észrevette a dolgai eltűnését, így a helyszínre érkező kaposvári nyomozók a sértett értékeit nagyrészt vissza tudták szerezni. 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában büntetlen előéletű nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és annak időtartamára pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !