Mégsem lesz kolbászból a kerítés - Egy szegedi húsipari cégtől rendeltek nagy tételben szalámit, annak árát azonban nem akarták kifizetni

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a két férfinak, akik idén tavasszal egy szegedi húsipari cégtől rendeltek nagy tételben szalámit, annak árát azonban nem akarták kifizetni.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2023. április 3. napján felvették a kapcsolatot a húsüzem vevőszolgálatával, és magukat egy viszonteladó cég képviselőinek kiadva 250 rúd szalámit rendeltek meg, melyet a sértett cég le is szállított. A szállítmány közel 3 és fél millió forintos vételárát a gyanúsítottak a megállapodott határidőn belül nem fizették ki, majd a sértett számára elérhetetlenné váltak.

Egy hónappal az első esetet követően egy másik cég képviselőinek adták ki magukat, immáron 1.600 rúd szalámit rendelve. A sértett cég ekkor már gyanút fogott, ezért a 17 millió forint értékű áru átadását már rendőrök kísérték figyelemmel, akik a két gyanúsítottat elfogták és előállították.

A jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a Szegedi Járási Ügyészség a gyanúsítottak letartóztatását a szökés-elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsításának valamint a bűnismétlés veszélyének okán indítványozta.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a tegnapi napon megtartott ülésein a gyanúsítottak letartóztatását az ügyész indítvánnyal egyezően, egy hónapra elrendelte. (Fotó: Getty Images)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !