Két évvel hosszabb büntetést kapott az a 36 éves nógrádi férfi, aki folyamatosan terrorizálta élettársát

Eredményes ügyészi fellebbezés után két évvel hosszabb büntetést kapott az a 36 éves nógrádi férfi, aki folyamatosan terrorizálta élettársát.

Az ügyben az ügyészség 2021 novemberében emelt vádat a férfi ellen testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt. A férfi hasonló bűncselekmények miatti letartóztatásából szabadulva továbbra is rendszeresen bántalmazta a sértettet, javarészt könnyű sérüléseket, de volt, hogy állkapocscsonttörést is okozva neki.

A Salgótarjáni Járásbíróság első fokon 4 és fél év börtönbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.

Az ítélet ellen a Salgótarjáni Járási Ügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést a nyomatékos súlyosító körülmények túlsúlya miatt.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a fellebbezést fenntartotta. Kifejtette, hogy a vádlottat sem a vele szemben korábban kiszabott büntetések, sem az ellene szintén az élettársa sérelmére elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás nem tartotta vissza újabb bűncselekmények elkövetésétől. Emiatt a személyében rejlő fokozott társadalomra veszélyességre tekintettel a kiszabott szabadságvesztés eltúlzottan enyhe, így nem alkalmas a büntetési célok elérésére.

A Balassagyarmati Törvényszék egyetértett az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal. Kifejtette, hogy a vádlott többször volt büntetve, továbbá az élettársa sérelmére az újabb bántalmazásokat alig négy hónappal szabadulása után követte el. Mindezek alapján a korábbi büntetések nem tartották vissza attól, hogy újabb, jelentős tárgyi súlyú szabadságvesztés-büntetéssel fenyegetett bűncselekményeket kövessen el. A törvényszék a szabadságvesztés mértékét jelentősen, 6 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás időtartamát pedig 7 évre súlyosította.

Az ítélet jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !