Hamis végrendeletet készített és használt fel egy nő egy soproni hagyatéki eljárásban

A Győri Járási Ügyészség hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki hamis végrendeletet készített és használt fel egy soproni hagyatéki eljárásban.

A vádirati tényállás szerint a nő nagynénjének házasságából gyermek nem született. A nagynéni férjének tulajdonában állt ugyanakkor egy közel 40 millió forint értékű ingatlan, mellyel kapcsolatban a férfi 2011-ben akképp rendelkezett, hogy azt halála esetén testvérei, illetőleg testvérei gyermekei örököljék.

A férfi 2018. évben elhunyt.

A hagyatéki eljárás megindulását követően a vádlott megjelent a közjegyzőnél az özveggyel, az agyi infarktuson átesett, nehezen mozgó és beszélő nagynénjével és átadtak egy 2016-os keltezésű végrendeletet, melynek tartalma szerint az ingatlan 1/7 és 2/7 részét nem az elhunyt férfi testvérei és családjaik, hanem a férfi felesége, az özvegy örökli. A végrendeletről a bíróság jogerősen megállapította, hogy az érvénytelen, azt nem az örökhagyó írta alá. A rendelkezésre álló adatok szerint azt a vádlott szerkesztette és nyomtatta ki, majd hamisította alá.

Az ügyészség a nőt polgári ügyben elkövetett hamis tanúzással vádolja. A büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !