Törökbálint térségében történt a tragédia 2023. április 30-este. Egy gépkocsi sofőrje haladt az M0 autóúton az M5 autópálya irányába, amikor elütött egy, az autóúton szabálytalanul tartózkodó 92 éves gyalogost. A baleset következtében a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A rendőrök az elmúlt napokban is minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőrt és a kisbuszt is megtalálják. A kettőből egy feladatot megoldottnak tudhatnak, 2023. május 2-án reggel Diósd, Arany János utcában találták meg a roncsolódott járművet. Az elmúlt bő egy nap leforgása alatt kiderítették, a sofőrön kívül még ketten utaztak az autóban, az összetört kisbuszt a településen leparkolták, rendszámát levették, majd egy másik kocsiba ültek és távoztak a helyszínről - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A baleset vizsgálatán túl az érdi rendőrök segítségnyújtás elmulasztása miatt is nyomoznak, tovább keresik a sofőrt és két utasát, egyben kérik, ha valaki a balesetről érdemleges információval rendelkezik, esetleg a helyszínen járt/elhaladt amikor a szerencsétlenség történt, az jelentkezzen a 112-es segélyhívón. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !