Jóhiszemű idős férfitól csalt ki pénzt egy fiatal nő, az sem riasztotta vissza, hogy több éve elhunyt anyjáról hazudjon

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a bűnügy vizsgálatát.

Egy idős balatonfüredi lakos tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy egy fiatal nő pénzt csalt ki tőle. Elmondta, hogy a helyi vásárcsarnokban üldögélt, amikor egy számára ismeretlen nő odament hozzá és beszélgetést kezdeményezett vele. Azt állította, hogy a külföldön élő édesanyja nagyon beteg, akit szeretne meglátogatni, és ehhez kért az idős úrtól először 1,5 millió forintot. A sértett ezt elutasította, azonban sikerült neki végül rábeszélnie, utazzon ki vele beteglátogatásra, és ehhez vegyen fel kölcsönt, amit majd a megérkezésük után visszaad, mert mint állította az anyukájánál van 10 millió forint, de azt a kórházból nem tudja neki eljuttatni.

A nő később egy ismert pénzintézet ügyfélszolgálatát hívatta fel a sértettel telefonon kölcsönigénylés céljából, ahol az ügyintézőnek meg is adta az adatait. A pénzintézet mintegy fél óra múlva visszahívta, és tájékoztatta, hogy az ő esetében csak 550 ezer forintot tudnak neki adni, amit el is fogadott. Még aznap délután a címére ki is vitte az ügyintéző az igényelt kölcsönösszeget. A férfi odaadta a kapott pénzt a nőnek repülőjegyekre, aki megígérte, hogy megveszi azokat és együtt fognak kiutazni. Ezután már csak telefonon beszéltek több alkalommal, ahol mindig csak hitegette az idős férfit.

A bejelentést követő rövid időn belül a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt és elfogatóparancsot adtak ki a 24 éves nő ellen, akit Esztergomban elfogtak. A nyomozók ezt követően gyanúsítottként kihallgatták. Az információgyűjtés során az is kiderült, hogy a nő több időskorú férfit is leszólított már különféle kitalált mesével, hogy pénzt csaljon ki tőlük, édesanyja pedig már több éve elhunyt.

A tettes ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !