Egy négyfős banda több bűncselekményt követett el Tatán és Tatabányán

A tatabányai rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta a tetteseket, akik több bűncselekményt követtek el az elmúlt időszakban Tatán és Tatabányán. Hárman még a 18. életévüket sem töltötték be.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint március és az április hónap több fejtörést okozott a rendőröknek. Nem is véletlenül, hiszen az akkor még ismeretlen tettesek Tatabányán és Tatán is több bűncselekményt követtek el rövid idő alatt. A két 15 éves, a 16 éves, és a 24 éves személyekből álló banda, leginkább az autósok mindennapjait keserítették meg. Szinte minden esetben a kiszemelt járműveket kinyitották, és átkutatták. Volt, hogy egyikőjük az autón ugrált és így rongálta meg. Vitték amire szükségük volt, és abból pénzt reméltek. Az autó lopástól sem riadtak vissza. Mire azt megtalálták, jelentős kárt okoztak benne. Kerékpárokat is loptak egy tatabányai lépcsőházból. Okmányokat, használati cikkeket, rádiósmagnót, szerszámokat vittek még magukkal. Az egyik gépkocsin rendszámot cseréltek.

A nyomozati cselekmények során sikerült azonosítani a tetteseket, akiket április 14-én fogtak el a rendőrök. Mind a négy főt gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók. A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás, lopás kísérlet, jármű önkényes elvétele, garázdaság, és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indított büntetőeljárást. A három tatabányai és az egy oroszlányi lakost őrizetbe vették és a rendőrség kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészségindítványt tett a letartóztatására, amit a Tatabányai Járásbíróság április 17-én elrendelt. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !