Keresés ebben a blogban

15 éves fiúk bántalmaztak és megerőszakoltak egy lányt Miskolcon

Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség két 15 éves fiú ellen, akik bántalmaztak és megerőszakoltak egy velük azonos korú lányt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a vádlottak tavaly májusban Miskolcon, egy villamoson beszélgetést kezdeményeztek a lánnyal, akit megkértek, hogy szálljon le velük, majd elkísérték egy patakparti elhagyott területre. "Itt az egyikük komoly szándék nélkül arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik." Amikor a sértett nemet mondott, arra szólították fel, hogy "szexuális cselekményt végezzen számukra" - írta a főügyészség a vádirat alapján.

A lány ekkor is tiltakozott, mire mindkét vádlott arcon harapta, majd egyikük lefogta a sértett kezét, míg társa szexuális erőszakot követett el ellene - közölték.

A bántalmazott el akart menni a helyszínről, de az egyik fiú megrúgta és többször megütötte. Ezután visszakísérték a lányt a villamosmegállóhoz, majd a vádlottak felszálltak egy villamosra, "a cselekmény hatása alatt lévő sértett" a helyszínen maradt.

A vádirat szerint a két támadó rövid időn belül visszatért, a lányt egy másik parkos részre vitték, ahol ismét szexuális cselekmény elvégzésére szólították fel. Mivel a bántalmazott ezt nem akarta megtenni, az egyik vádlott megütötte, majd a sértettet otthagyva távoztak a helyszínről.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott - írták a közleményben. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !