Orron harapta vitaparterét egy férfi a söröző teraszán

A garázdaság bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be három férfival szemben, akik közül az egyik orron harapta a másikat.

A vádirat szerint három férfi az Esztergomi Járás településén lévő sörözőben leittasodott. Két férfi a söröző teraszán vitázott egymással, amelynek során az egyik megharapta a másik orrát, emiatt dulakodás alakult ki közöttük. Ezt megakadályozandó két férfi állt közéjük.

Ezután az egyik elkövető többször meglökte a szétválasztó férfiak egyikét, majd a harmadik elkövető is odament és az orron harapó férfit egyszer ököllel arcon ütötte. A megütött férfi az ütéstől hátralépett, majd felemelt egy alumíniumból készült széket és azzal fejbe vágta támadóját. Ez a két férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetlen elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !