Hotelszobába zárva kényszerítette prostitúcióra ismerősét egy 25 éves nő

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 25 éves nő ellen, aki egy ismerősét prostituáltként dolgoztatta Angliában.

A főügyészség MTI-hez eljuttatott közleménye felidézi: a sértett Miskolc türelmi zónájában dolgozott prostituáltként, azonban 2020 februárjának végén összeveszett élettársával, így egy időre a vádlotthoz költözött. Partnere többször is kereste őt, de a vádlott letagadta, hogy nála lenne. A sértettnek azt mondta, élettársa már nem érdeklődik iránta, és ne menjen haza.

A vádlott - kihasználva a nő kilátástalan helyzetét - rábírta a sértetett, hogy utazzanak ki együtt Angliába, ahol közös prostitúciós munkát végeznek majd. Megegyeztek, hogy a keresményen fele-fele arányban osztoznak, a sértettnek csak a repülőjegy árát kell visszatérítenie.

A vádlott egy londoni hotelszobában szállásolta el a sértettet, ahová bezárta, és négy napon keresztül délelőtt 10 órától hajnal 3 óráig kellett prostitúciós munkáját végeznie. Ez naponta 6-7 ügyfelet jelentett, akiktől a vádlott előre elvette a szolgáltatás ellenértékét.

A közlemény szerint a sértett nőt folyamatosan kereste élettársa, aki közölte a vádlottal, hogy feljelentést tesz ellene. Ennek hatására hazautaztak, azonban a sértett által megkeresett több mint 700 ezer forint pénzösszeget a vádlott nem fizette ki, hanem saját céljaira fordította.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség a büntetett előéletű 25 éves nő ellen emberkereskedelem miatt emelt vádat, fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozva.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !