Bántalmazta a bolti eladót, nem kellett volna

A rendőrök elfogták azt a 46 éves férfit, aki egy szécsényi üzletben garázdálkodott - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

A férfi 2023. március 27-én 8 óra 15 perc körül láthatóan ittas állapotban egy szécsényi élelmiszerüzlet eladóterébe bement és különösebb előzmény nélkül trágár módon szidalmazta az üzlet alkalmazottait és a vásárlókat. Az üzlet vezetőjének többszöri felszólítása ellenére sem hagyta el a boltot, akit szintén szidalmazott, majd a bejárat előtt az 55 éves nőt egy alkalommal tenyérrel az arcán megütötte. A sértett a bántalmazás következtében nem sérült meg.

A férfi kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az üzletben tartózkodó személyek körében megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen, ezért a rendőrök elfogták és a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállították, ahol garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A hatóság a 46 éves szécsényi lakos ellen korábban hasonló jellegű bűncselekmények miatt több eljárást folytatott le. A rendőrök a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !