A Dominikai Köztársaságban fogták el a 11 éve bujkáló debreceni csalókirálynőt

A KR NNI és a NEBEK hathatós segítségével sikerült a nyomára bukkani a több mint 15 év szabadságvesztésre ítélt 43 éves nőnek, aki körözése okán még az EU Most Wanted oldalára is felkerült.  

A fehérgalléros körözött bűnözőt hazánkban pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt eredetileg több mint 15 év szabadságvesztésre ítélték távollétében, miután közel két tucat bűncselekmény során társaival közösen mintegy 520 millió forintos kárt okoztak a sértetteknek - írta közleményében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

Az ellene hozott ítéletek szerint D. Andrea kezdetben – a 2000-es évek közepén – egy áfacsaló hálózatot működtető könyvelőpáros jobbkezeként tevékenykedett Debrecenben, később pedig már saját üzleteket is bonyolított.

Szakterülete a banki kapcsolatok és a hitelcsalás volt, de legnagyobb dobása egy árucsalási ügy volt 2012-ben: akkor egyetlen bűntársával csak papíron létező gabona eladásával több mint negyedmilliárd forintot kerestek. Ez volt az utolsó ismertté vált bűncselekménye, mielőtt 2012 tavaszán nyomtalanul  eltűnt a hatóságok elől. Távollétében az említett könyvelőpárossal közösen elkövetett bűncselekmények miatt pénzmosás bűntettében is bűnösnek mondták ki. Csak ebben az ítéletben 6 év végrehajtandó szabadságvesztést róttak ki rá.

Tekintettel az általa elkövetett cselekmények súlyára, D. Andrea felkerült mind a hazai körözési toplistára, mind az Europol által működtetett, Európa legkeresettebb bűnelkövetőit tartalmazó EU Most Wanted oldalra.

A körözött a távoli országban hamis néven új életet kezdett, családot alapított, vállalkozott. Azzal azonban nem számolt, hogy a magyar nyomozók még ennyi év elteltével is aktívan keresik, és a nyomára bukkanhatnak.

A KR NNI Célkörözési Osztály a NEBEK Interpol Iroda segítségével egyedülálló műveleti együttműködésbe kezdett a közvetítő német Szövetségi Bűnügyi Hivatalon, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatán keresztül a dominikai társhatóságokkal. A magyar és a külföldi  bűnüldöző szervek kitartó munkával ellenőrizték a körözött személlyel kapcsolatba hozható információkat, és a kontinenseken átívelő nemzetközi együttműködésnek köszönhetően a keresett nő tartózkodási helye pár hete ismertté vált. Így sikerült a dominikai rendőröknek 2023. március 26-án elfogni Punte Cana városában. Azóta letartóztatásban van, és már át is szállították Spanyolországba, ahol arra vár, hogy megtörténjen Magyarországnak történő átadása.

Elfogása jó példa arra, hogy a rendőrség soha nem adja fel még a hosszú ideje bujkáló, és feltehetően hazánktól földrajzilag távol lévő országokban rejtőzködő körözöttek felkutatását sem. A KR NNI célkörözési fejvadászai – ahogy eddig is, a jövőben is – mind belföldi, mind külföldi partnereivel aktívan együtt fog működni a célszemélyek kézre kerítése érdekében. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !