Számos bűncselekményt követett el lakókörnyezetében a fiatalkorú fiú Siófokon

A Kaposvári Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, akinek 14 rendbeli, Siófokon elkövetett bűncselekmény miatt kell felelnie - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vád lényege szerint a vádlottat - akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt bírósági szakban egy másik büntetőeljárás is folyamatban van – szülői elhanyagolás és iskolakerülés miatt vették nevelésbe, de gondozási helyéről folyamatosan szökésben volt, siófoki rokonainál bujkált a hatóságok elől.

A terhelt 2022 februárjától 2022 augusztusában történt letartóztatásáig rendszeresen követett el bűncselekményeket, így 2022 februárjának elején elkötötte ismerőse kisteherautóját, amivel ittasan közlekedett Siófok belvárosában, ahol végül egy fának ütközve állt meg. A vádlott a jármű jogtalan használatát megelőzően az alkohol mellett kábítószert is fogyasztott.

A fiú továbbá két ismerősét is veréssel és megöléssel fenyegette meg, egyikük az a férfi volt, akinek a gépjárművét engedély nélkül használta.

A vádlott rossz anyagi helyzete miatt a lakókörnyezetében élőktől többször lopott, nagybátyjától televíziót, nagyanyjától mobiltelefont, ismerősétől elektromos kerékpárt vitt el, az egyik siófoki diszkontáruházból rendszeresen szeszes itallal távozott fizetés nélkül, de volt olyan felújítás alatt álló ingatlan is, ahonnan a beépített rézvezetékeket és a csaptelepeket bontotta ki.

A vádban szereplő utolsó bűncselekményt a fiú az őrizetbe vétele előtti előállítása során valósította meg, amikor egy ismerőse személyi adatait diktálta be az intézkedő járőrnek a sajátja helyett.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti intézkedés alkalmazására és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !