Saját szépségversenyén válogatta ki a nőket a kerítéssel gyanúsított férfi

Saját szervezésű szépségversenyére jelentkező nőket válogatott és közvetített szexmunkára egy kerítéssel és emberkereskedelemmel gyanúsított férfi, aki több éves nyomozást követően került bűnügyi őrizetbe - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) a rendőrség honlapján pénteken.

Azt írták, hogy a KR NNI eljárást folytat egy 69 éves budapesti férfival szemben üzletszerű kerítés miatt.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi 2015 óta végezte illegális tevékenységét, amely során nőket szerzett ügyfeleinek szexuális szolgáltatásra.

Amikor a férfiak szexuális igényeikkel hozzáfordultak, akkor  megkereste számukra a megfelelő partnert, majd egyeztette köztük a légyott helyét, idejét és a tarifát. A lányoktól pénzt, vagy ingyenes szexuális szolgáltatást kért ezért.

A férfi a szexuális munkákra többször az általa megrendezett szépségversenyre jelentkező lányokat szervezte be. Köztük voltak 18 évesnél fiatalabbak is.

Egy érzelmileg labilis, 16 éves lánnyal erős érzelmi függőségi viszonyt is kialakított, akit mind anyagilag, mind kapcsolatai révén támogatott, így a lány "pótapaként" tekintett rá. A férfi - kihasználva befolyását -, rávette a lányt, hogy pénzért szexuális együttléteket folytasson ismerőseivel.

A férfi az akkor még kiskorú lányról több meztelen és erotikus fényképet készített, sőt az egyik szexuális aktusukról videót is. Ezek a felvételek elfogásakor is telefonjában voltak - tették hozzá.

Közölték, hogy a KR NNI Emberkereskedelem Elleni Osztálya már évek óta folytat nyomozást a férfi után. 2021 novemberében már kihallgatták. Ettől függetlenül folytatta a nők közvetítését.

A férfit szerda reggel budapesti lakcímén elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták, és újabb gyanúsításokat közöltek vele. Végül bűnügyi őrizetbe vették, és javasolták letartóztatását.

A felderített bűncselekmények büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés - közölték a police.hu-n. (MTI / Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !