Lelépett a dolgozó a munkáltatói kölcsönnel

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves olasz állampolgárságú férfi ellen, aki munkáltatóját becsapva egy másik hitele visszafizetésére fordította a munkáltatói kölcsönt, majd az autója eladása érdekében okiratokat hamisított.

A vád szerint a férfi 2019 szeptemberében Bátonyterenyén a munkáltatójával kölcsönszerződést kötött, kötelezettséget vállalva a részére nyújtott 3.300.000 forint munkáltatói kölcsön visszafizetésére. Egyidejűleg a kölcsön fedezeteként szóban felajánlotta személygépkocsiját, az autó törzskönyvét az ügyvezetőnek átadta, és egy kitöltött, azonban dátum és tanúk nélküli adásvételi szerződést is aláírt és átadott az ügyvezetőnek. Ténylegesen azonban nem állt szándékéban a kölcsön visszafizetése, és arra reális esélye sem volt, mert a munkáltatói kölcsön összegét egy másik személyi kölcsöne visszafizetésére fordította.

A férfi ezután - annak érdekében, hogy a gépkocsiját értékesíteni tudja - 2019 novemberében megjelent a Gödöllői Járási Hivatalánál és ott bejelentette, hogy az autó törzskönyve elveszett. Még ebben a hónapban el is adta az autót egy cégnek, a szerződésben is valótlanul feltüntetve, hogy a gépjármű törzskönyve elveszett, a vevőnek be is mutatta Gödöllői Járási Hivatal által felvett jegyzőkönyvet.

2020 januárjában a munkáltatói kölcsön szerződését módosították, amelynek alapján a munkáltató havonta meghatározott összeget vont le a férfi fizetéséből, aki azonban 2020. október végétől nem jelent meg a munkahelyén, a munkáltatója számára elérhetetlenné vált.

A vádlott 3.300.000 forint kárt okozott a sértettnek, melyből mintegy 900.000 forint a vádlott munkabéréből történő levonás útján megtérült, a többi kár jelenleg is fennáll.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a büntetlen előéletű férfi ellen nagyobb kárt okozó csalás, valamint közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat, pénzbüntetés kiszabását indítványozva, és kötelezni kéri a vádlottat az okozott, eddig meg nem térült kár megfizetésére is. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !