Fenyegette és megtámadta a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársát egy lajosmizsei férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy férfit, aki a munkavégzése miatt megfenyegette a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársát.

A vádirat szerint a lajosmizsei gyermekjóléti szolgálat munkatársa Lajosmizsén, az önkormányzati bérlakásokban ellenőrizte a szolgálat által védelembe vett kiskorú gyermekek életkörülményeit. Eközben érkezett a helyszínre a lajosmizsei férfi, aki ismerte a sértettet, mivel három gyermeke is védelembe vétel alatt állt.

A vádlott az egyik bérlakás udvarán – a munkavégzése miatt – előbb azzal fenyegette meg a sértettet, hogy megveri, majd ökölbe szorított kézzel rárontott a sértettre és megpróbálta megütni. A bántalmazást a vádlott jelenlévő hozzátartozói akadályozták meg. A sértett, így épségben be tudott szállni a szolgálati gépjárművébe. Az elkövető azonban még ekkor is trágár szavakkal illette és bántalmazással fenyegette.

A vádlott ezen cselekményével a sértettet, mint közfeladatot ellátó személyt jogszerű eljárásában akadályozta. 

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította.

A Kecskeméti Járásbíróság a vádlottat az ügyészi indítvánnyal egyezően bűnösnek mondta ki és ezért őt 1 év 6 hónap végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. (Fotó: Shutterstock / Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !