Egy 65 éves férfi 14 millió forintot meghaladó értékű eurót csalt ki egy budapesti valutaváltótól

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 65 éves férfival szemben, aki 14 millió forintot meghaladó értékű eurót csalt ki egy belvárosi valutaváltótól az úgynevezett „rip deal” módszerrel.

A vádirat szerint a vádlott álnéven bemutatkozva telefonon felvette a kapcsolatot egy belvárosi valutaváltó üzletvezetőjével. A férfi több alkalommal megjelent az üzletben, ahol 6.300.000 forintért eurót is vásárolt.

A férfi később ismét az üzletbe ment, ahol azt mondta, hogy 45.000 eurót szeretne vásárolni. A valutát átvette egy borítékban, és arra ráírta az összeget, majd azt eltette a kabátja belső zsebébe. Mivel eleve csalási szándékkal érkezett, a zsebében már volt egy másik, fénymásolt euró bankjegyeket tartalmazó boríték, szintén azzal a felirattal, hogy ,,45.000 euro”.  A férfi az aktatáskájából egy nejlonzacskót vett elő, benne több köteg forint bankjeggyel, majd közölte, hogy a vételár teljes összege nincs nála, ezért vissza kell mennie a közelben parkoló gépkocsijához további 5 millió forintért. A vádlott ekkor a kabátja belső zsebéből elővette a fénymásolt euró bankjegyeket tartalmazó borítékot, és azt – mintha az eredeti lenne – letette, ezután a nejlonzacskóba tett pénzköteget a táskájába visszatette, majd a táskát hátra hagyva távozott az üzlethelyiségből. A férfi ígérete ellenére nem tért vissza, az átvett 45.000 eurót elvitte, hátrahagyva a táskájában összesen 290 ezer forintot.

A fővárosi rendőrök a terheltet elfogatóparancs alapján kerítették kézre.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !