Tinibanda rabolt ki egy fiút Miskolcon

Négyen álltak körbe egy fiút Miskolcon, akitől a támadók erőszakkal elvették a pénzét. A rendőrök a miskolci önkormányzati rendészet munkatársainak támogatásával két órán belül azonosították, majd elfogták az útonállókat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság három fiatalkorú, és egy gyermekkorú fiúval szemben. A tizenöt, illetve tizenkét éves gyanúsítottak 2023. január 23-án 16 óra 15 perc körül Miskolcon, az Újgyőri főtéren először egy üres csipszes zacskót dobtak egy fiatalemberre, majd követni kezdték őt. A négy útonálló miután beérte a fiút, körülvették, megrúgták őt, és pénzt követeltek tőle. A megfélemlített sértett az erőszak, és a fenyegetések hatására átadta 5000 forintját, majd a támadók elmenekültek a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök a Miskolci Önkormányzati Rendészek támogatásával, illetve a kamerafelvételek elemzésével mintegy két órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható elkövetőeket. A Miskolci Rendőrkapitányság a négy fiatalt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette őket a hatóság. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !