Robbantással fenyegetőzött egy férfi Kecskeméten, de villámgyorsan lebuktatta saját magát a türelmetlensége miatt

A kecskeméti járőrök pillanatok alatt elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni. A gyanúsított gyakorlatilag saját magát buktatta le - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese egymás után két furcsa telefont kapott. Először egy ismeretlen arról tett bejelentést, hogy a megyeszékhely egyik utcájában bomba fog robbanni. Az egyenruhások azonnal a helyszínre indultak, hogy ellenőrizzék a bejelentés valóságtartalmát, illetve intézkedjenek a személy- és vagyonbiztonság védelme érdekében.

Az első bejelentést követően azonban alig három perc telt el, egy másik telefonszámról az előzőnél is meghökkentőbb hívás érkezett. Egy férfi – udvariasan bemutatkozva – az után érdeklődött, hogy volt-e bombariadó az utcájában, ahol lakik. A rendőrök azonnal kapcsoltak, hiszen a bejelentésről az eltelt rövid idő alatt magán a fenyegetőzőn kívül más nem szerezhetett tudomást, így egy újabb rendőri egység immár az utóbbi hívás kezdeményezőjéhez csöngetett be néhány percen belül. A 46 éves helybélit elfogták, és a lakását a nyomozók átkutatták. Elő is került az a mobiltelefon, amelyről a fenyegető hívás érkezett.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított egyelőre nem adott magyarázatot a tettére. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !