Megöléssel fenyegette a hivatali ügyintézőket egy debreceni férfi

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen. Az elkövető egy hatósági eljárásban több elektronikus levelet küldött a kormányhivatal e-mail címére, amelyben életveszélyesen megfenyegette az ügyintézőket - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a kormányhivatalnál egy városi önkormányzat kérelme alapján indult részleges kisajátítási eljárás, azonban a férfi nem volt együttműködő. Az elkövető 2020. november 23-án a kormányhivatal központi e-mail címére -, kifejezetten az ügyintézőnek címezve - elektronikus levelet küldött, amelyben azzal fenyegette meg, hogy amennyiben az általa megjelölt összeget a földjéért nem fizetik meg, úgy azt, aki az ingatlanára lép, megöli.

A kormányhivatal a határozatát 2020. decemberében kézbesítette a vádlottnak, aki jogorvoslattal nem élt, azonban 2020. december 28-án ismételten elektronikus levelet küldött, amelyben a korábbiak szerinti fenyegetését megismételte. Miután a kormányhivatal a határozat véglegessé válásának tényéről tájékoztatta a vádlottat, ő 2021. május 25-én ismételten elektronikus levelet küldött, amelyben az ügyintézőt újra megöléssel fenyegette.

A kormányhivatal a városi önkormányzat kérelmére 2021 szeptemberében újabb határozatot hozott, amelyben a kisajátított ingatlanon történő előmunkálatok megkezdését engedélyezte. E határozatról való tudomásszerzést követően a vádlott 2021. október 7-én újabb elektronikus levelet küldött a kormányhivatal e-mail címére, amelyben életveszélyesen megfenyegette az ügyintézőt.

A vádlott elektronikus leveleivel azt kívánta elérni, hogy a hatósági eljárásokat a kormányhivatal fejezze be, illetve a kisajátítandó ingatlanok, valamint a korábban kisajátított földterületek után visszamenőlegesen az általa méltányosnak ítélt kártalanítási összeget állapítsa meg számára.

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. 

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a vádlott ellen folytatólagosan, terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

A vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben. A vádirat továbbá mértékes indítványt is tartalmaz, miszerint abban az esetben, ha a vádlott a törvényszék előkészítő ülésén a vádiratban foglaltakkal egyezően beismeri a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, úgy a törvényszék őt 2 év börtönbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre függessze fel. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !