Megmérgezte nagynénjét és annak házastársát egy Fejér vármegyei férfi

Minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt a Fejér Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki meglopott, majd megmérgezett egy dunaújvárosi idős házaspárt - írta az MTI.

A főügyészség közleménye szerint a férfi élettársa és további két személy a sértettek pénzének elköltésében működtek közre. Az ügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, élettársával szemben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés, a férfi fiával és élettársával szemben pedig - tárgyalás mellőzésével - ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy a rossz fizikai, mentális állapotban lévő nagynénje és házastársa bizalmába férkőzve próbál pénzhez jutni, mivel tudta, hogy közvetlen hozzátartozójuk nincs. A férfi látogatásai során előbb a ruhásszekrényben elrejtett négy, majd később újabb kétmillió forintot lopott el, ám az idős asszony észrevette a pénz eltűnését, ezért a megmaradó nyolcmillió forintot elhelyezte a bankszámláján.

A férfi a sértett által igényelt új bankkártya kézbesítésével annak kódját megismerte, majd a kártyát megszerezve 34 alkalommal 5,1 millió forintot vett fel automatákból, amelyet az élettársával közösen feléltek, illetve mintegy 2,7 millió forintot bankkártyás vásárlások során elköltöttek. A férfi fia és annak élettársa a bankkártya megszerzéséről tudott, ők a vásárlásokkal 425 ezer forint kárt okoztak.

Az idős asszony sikertelenül próbált 100 ezer forintot felvenni, ezért panaszt tett, így a pénzintézet vizsgálatot rendelt el, amelyről a vádlott tudomást szerzett. Ekkor elhatározta, hogy nyugtató felhasználásával a sértetteket megöli, ezért 2020. február 20-án nagyobb mennyiségű, porrá zúzott nyugtatót kevert bele egy üveg borba, amit a sértettek megittak: az idős nő rosszulléttel, hányással, egyensúlyvesztéssel reagált, az idős férfin ekkor még a gyógyszermérgezés tünetei nem voltak észlelhetők.

A vádlott és élettársa a sértetteket magukra hagyták, a bizonyítékul szolgáló borosüveget és bögréket eltüntették, az idős nő mobiltelefonját elvitték, a vezetékes telefon kábelcsatlakozóját kihúzták. A vádlottak három nap múlva mentek el a sértettek lakásához, azért hogy meggyőződjenek a házaspár állapotáról, ám amikor nem nyitottak ajtót, élettársa nyomására a férfi tárcsázta a segélyvonalat.

Az idős asszony állapota a kórházban stabilizálódott, az idős férfi azonban 2020. március 7-én elhunyt. Halálának oka heveny keringési elégtelenség volt, állapotának rohamszerű, végül halálához vezető romlásához a nyugtató hatóanyag tartalma miatti több napos, zavart tudatállapotban töltött mozgásképtelenség járult hozzá. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !