Keresés ebben a blogban

Majdnem halálra itatta zárkatársát egy férfi a szegedi börtönben

Vádat emeltek egy férfivel szemben, aki fogva tartása során arra kényszerítette zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon, a mintegy nyolc litert megivó sértettet életveszélyes állapotban szállították kórházba - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit életveszélyt okozó testi sértés, zsarolás és kényszerítés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint 2021 szeptemberétől a vádlott a Szegedi Fegyház és Börtönben minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A sértett - hogy elkerülje a bántalmazásokat - a vádlott minden kérését teljesítette.

A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként egy, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet is megigyon. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, eszméletét vesztette, majd kórházba szállították, és gyógykezelték, mivel vízmérgezés - a szervezet nátriumháztartásának felborulása - miatt életveszélyes állapot alakult ki nála.

A vádlott, mielőtt a sértettet elszállították, megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről.

A főügyészség - mértékes indítványként - a vádlotti beismerés esetére hat és fél év szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak - tudatta a csoportvezető ügyész. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !