Közel egymillió forint rongálási kárt okozott a volt férj

Rongálás miatt indult büntetőeljárás a veszprémi férfi ellen - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Telefonon kért segítséget egy veszprémi nő 2023. január 9-én 13 óra perckor, mivel a volt férje a szülei házának ajtaját megrongálta és agresszíven viselkedik.

A rendőrök kiérkezése előtt a volt házastársak között veszekedés alakult ki, mely miatt a nő jobbnak látta, ha az ingatlan ajtaját bezárja, és nem folytatja tovább a beszélgetést. A férfi ezen is feldühödve a bejárati ajtót ütni kezdte, majd egy térkővel megrongálta.

Az agresszív fél ezek után sem csillapodott le, beült az autójába és több alkalommal is, szándékosan nekihajtott a ház elé leállított gépkocsiba, melyről tudta, volt párjáé. Mivel az autó közvetlenül az ingatlan előtt állt, így az ütközés során a távvezérlésű kapu is megrongálódott. A 39 éves volt férj közel egymillió forint rongálási kárt okozott. 

A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, majd veszprémi kórházba előállították, mivel gyanú merült fel arra, hogy a cselekményét megelőzően bódító hatású szert fogyasztott.

A 39 éves veszprémi lakos ellen a nyomozók rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak, és a férfit őrizetbe vették. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !