Három pénzhamisítót fogtak el Budapesten

Hamis húszezresek kerültek forgalomba, a rendőrök az ügyben három férfit hallgattak ki gyanúsítottként - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Pénz- és Bankkártya Hamisítás Elleni Osztálya pénzhamisítás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást 2022 májusában, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések.

A gyanú szerint a 29 éves P. Péter tavaly áprilistól hamis 20 ezer forintos bankjegyeket készített abból a célból, hogy azokat forgalomba hozza. A beváltásban a 30 éves I. Norbert is segítette, aki a hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékben például dohányterméket, croissont-t vásárolt. Az ebből származó bevételeket elosztották. Összesen 237 hamis bankó került így a pénzpiacra.  

P. Péter nem állt meg a magyar pénz hamisításánál, legalább 40 darab 100 euróst is gyártott, amelyet ismerősének, M. Istvánnak adott át, hogy az továbbértékesítse. 

A KR NNI nyomozói 2023. január 11-én három budapesti helyszínen tartottak kutatást, a bizonyítékokat lefoglalták, és mindhárom gyanúsítottat elfogták. Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, P. Pétert és I. Norbertet őrizetbe vették, a bíróság döntése alapján mindketten bűnügyi felügyeletbe kerültek. M. István szabadlábon védekezhet.

Az eljárás során a nyomozók a bűncselekményben részt vevő további személyeket is felkutatják. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !