Féltékenységből ölt a putnoki férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt a putnoki emberölés letartóztatásban lévő, 22 éves gyanúsítottja és annak 37 éves barátnője ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség kedden.

A vádirat szerint a nő egy másik férfi lakásában élt Putnokon, akivel gyerekkori barátság kötötte össze. Emiatt többször is voltak féltékenységi viták a vádlottak között. Egy 2021. november végi napon a házigazda férfi és a két vádlott együtt italozott, majd mindhárman távoztak a sértett lakásából.

Később a sértett és a nő visszament az ingatlanba, ahol a késő éjszakai órákban a férfi vádlott ittasan megjelent, barátnőjét keresve. Amikor belépett a lakásba, szexuális aktusra utaló helyzetben találta a barátnőjét és a sértettet, aki azt mondta a vádlottnak, hogy lefeküdt a nővel - írták.

A vádlott ekkor pofon ütötte barátnőjét, majd ütlegelni kezdte a sértettet. A nő látta a bántalmazást, elszaladt a helyszínről, de senkit nem értesített a vészhelyzetről annak ellenére, hogy lehetősége volt segítséget kérni. A lakásban maradt vádlott többször ököllel megütötte a sértett fejét, majd a földre került férfit több alkalommal megrúgta, megtaposta, majd egy késsel is megsebezte.

A vádlott férfi a vérző sértettet a padlón hagyva távozott a házból. Az áldozat a bántalmazás miatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette, halálakor az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelmet kellett elszenvednie.

A közlemény szerint a két vádlott másnap visszament a lakáshoz, és jelentette a rendőrségen, hogy holtan találták a sértettet.

Az ügyészség a vádlottak közül a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott, a büntetlen előéletű nővel szemben pedig felfüggesztett fogházbüntetést. (Fotó: police.hu/Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !