Bosszúból felgyújtotta haragosa gépkocsiját egy litkei férfi (videó)

A salgótarjáni rendőrök elfogták azt a férfit, aki Litke belterületén bosszúból felgyújtotta haragosa gépkocsiját - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi ellen.

A gyanúsított 2023. január 19-én az éjszakai órákban a Litke belterületén parkoló személygépkocsit üzemanyaggal lelocsolta és a nála lévő öngyújtóval felgyújtotta, amelynek következtében a jármű – a benne lévő tárgyakkal együtt – teljes egészében kiégett. A sértett elmondása szerint a kesztyűtartóban volt a pénztárcája, a nevére kiállított személyes irataival, bankkártyájával együtt, valamint a gépkocsi csomagtartójában munkavégzéshez használt szerszámai, többek között flex, fűrész, lézer és egyéb vésőgépek. A jármű felgyújtása miatt az eszközök szintén megsemmisültek. A 36 éves litkei lakos cselekményével a sértett részére közel 2 millió forint kárt okozott.

A salgótarjáni rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit azonosították, elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tett. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !