Sorozatjelleggel követett el lopásokat egy testvérpár Budapesten

A fővárosi rendőrök elfogtak egy testvérpárt, akik a gyanú szerint sorozatjelleggel követtek el lopásokat Budapesten.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi a húgával három hónapon át sorozatosan követett el vagyon elleni bűncselekményeket, főleg a főváros IX. kerületében. Először 2022. szeptember 16-án törtek fel egy büfékocsit Ferencvárosban, ekkor közel kétszázezer forintot tulajdonítottak el. Egy hónappal később visszatértek ugyanide, de a riasztó bekapcsolt, így üres kézzel távoztak.  November 21-én egy áruház személyzeti öltözőjébe surrantak be, és loptak el egy hátizsákot, másnap egy közeli vásárcsarnok mosdójából vittek el egy őrizetlenül hagyott pénztárcát. November 23-án éjjel egy étterem kasszájából vitték el a pénzt. December elején egy Ferenc körúti cukrászdából loptak, december 10-én éjjel ismét egy étterembe törtek be. Két további alkalommal is megpróbáltak üzletekbe betörni, de ott csak a bejárati ajtó felfeszítéséig jutottak. Egy alkalommal a VI. kerületben is betörtek; december 4-én éjjel egy Teréz körúti tetoválószalon ajtaját szakították be. Innen tetováláshoz használt festékeket, gépeket, egy hangszórót, valamint pénzt vittek magukkal.

A módszer mindenhol ugyanaz volt: amíg a férfi elvihető értékek után kutatott, húga a környéket figyelte. A két feltételezett elkövetőt a ferencvárosi rendőrök 2022. december 13-án fogták el néhány óra különbséggel.

A bűnügyeket a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon egyesítették. A nyomozók G. Márkot és G. Alexandrát lopás bűntett, lopás vétség, valamint rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 30 éves férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a 28 éves nő szabadlábon védekezik. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !