Keresés ebben a blogban

Közel 20 millió forintot csalt ki ügyfeleitől az „építési vállalkozó”

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki közel 20 millió forintot csalt ki ügyfeleitől.

A vádirati tényállás szerint az elkövetéskor 36 éves férfit sem egyéni vállalkozóként nem vették nyilvántartásba, sem munkavállalója vagy képviselője nem volt építési vállalkozásnak.

Ennek ellenére a vádlott egyéni vállalkozóként, illetve egy építési kft. képviselőjeként könnyűszerkezetes házak építésére vállalt kötelezettséget. A terhelt 2020 februárja és júliusa között tíz sértettel kötött megállapodást könnyűszerkezetes házak kivitelezésére, melynek során különböző összegű előlegeket vett át. A terhelt az első időkben még megkezdte a munkát, azonban be már nem fejezte, később pedig már meg se kezdte a kivitelezést. Olyan is előfordult, hogy a vádlott a sértett által neki beépítésre átadott konyhabútort nem építette be és vissza sem adta a sértettnek. A vádlott minden esetben egy darabig hitegette a sértetteket, majd számukra elérhetetlenné vált.

Ezzel a módszerrel a terhelt a tíz sértettnek közel 20 millió forint kárt okozott.

A férfi ellen több rendbeli minősített csalás és sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség, a halmazati szabályok alapján vele szemben hét és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !