Keresés ebben a blogban

Kegyetlenül végzett 77 éves áldozatával a 44 éves férfi

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 44 éves férfival szemben, aki 2020 júniusában egy kőbányai lakásban, egy vita után brutálisan és kitartóan bántalmazta időskorú ismerősét, aki ebbe - elhúzódó szenvedést követően - belehalt.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádlott élettársa 2020 májusától albérletben lakott a 77 éves sértett X. kerületi lakásában, ahol a vádlott is többször járt, ezért ismerte az idős férfit.

A nőnek rendszeresek voltak a konfliktusai a bérbeadójával, amiről a vádlott is tudott, ezért haragudott a sértettre.

A vádlott 2020. június 28-án reggel a kőbányai lakáshoz ment, ahol ekkor a sértett egyedül tartózkodott. A lakásban a két férfi beszélgetett, a vádlott pedig közben alkoholt fogyasztott, amelynek hatására felerősödtek benne a sértettel szembeni indulatok.

Ez odáig fajult, hogy a vádlott veszekedni kezdett, majd rátámadt az időskorú férfira, akit ezt követően elhúzódóan, brutálisan és kitartóan bántalmazott, főleg ököllel, egy fahasábbal és más kemény tárggyal.

A vádlott pár órával később ideiglenesen felhagyott a bántalmazással, magához vette a sértett - egyébként már korábban letiltott - hitelkártyáját, amivel egy közeli dohányboltban sört és cigarettát próbált vásárolni.

A dohánybolti eladónak gyanús lett a véres ruhájú, zavartan viselkedő férfi, ezért nem hagyta jóvá a kártyás fizetést.

Ezt követően a vádlott egy készpénzkiadó automatához ment, ahol a sértett kártyájával 5000 forintot próbált meg felvenni, az automata azonban a kártyát - a korábbi letiltás miatt - bevonta.

Az ügyészség közlése szerint ezután a vádlott visszatért a sértett lakásába, ahol tovább folytatta az idős férfi bántalmazását.

Az egyik lakó jelzésére a társasház gondnoka felment a lakáshoz, és a nyitott ajtón benézve látta, amint a vádlott bántalmazza az akkor már földön fekvő sértettet.

A gondnok hívására kiérkező rendőrök a vádlottat a helyszínen elfogták.

A sértett a nagy erejű, elhúzódó, a testének nagy részére kiterjedő bántalmazás következtében a helyszínen meghalt, az életét semmilyen orvosi beavatkozás nem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a 44 éves férfit különös kegyetlenséggel, idős személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérletével vádolja, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

A vádlott letartóztatásban van - áll a közleményben. (Fotó: Ügyészség)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !