Gyermekkorú rablót fogtak el Budapesten

A zuglói rendőrök negyed órán belül elfogták azt a 13 éves fiút, aki a gyanú szerint kirabolt egy fiatalabb gyereket a főváros XIV. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 13 éves budapesti fiú ellen, aki a gyanú szerint 2022. december 6-án 11 óra 30 perc körül az egyik kerületi játszótéren pénzt vagy cigarettát követelve szorítani kezdte egy 10 éves fiú nyakát, majd annak kabátjából kivett egy 2000 forintos bankjegyet.

Az esetről a sértett anyja értesítette a rendőrséget 11 óra 59 perckor, az egyenruhások pedig negyed órán belül a helyszínen elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható fiút, majd a kerületi kapitányságra állították elő.

A rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatott gyermekkorú nem tett vallomást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !