Budapesti zsebtolvajok akció közben (videó)

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 32 és egy 37 éves férfival szemben, akik tavaly novemberben, budapesti bevásárlóközpontokban sorozatjelleggel követtek el zseblopásokat. A sértettektől mobiltelefonokat és pénztárcákat tulajdonítottak el.

A vádirat szerint a fiatalabb férfi 2021. november 7-én egy XV. kerületi bevásárlóközpont étterem részénél, a szomszédos asztalnál ülő sértett széktámlára terített kabátzsebéből tulajdonított el egy 210.000 forint értékű mobiltelefont.

A vádlottak a további öt, vád szerinti bűncselekményt már együtt követték el, mindegyiket egy VIII. kerületi plázában. Az első esetben, 2021. november 17-én az egyikük egy nő kabátzsebéből észrevétlenül kiemelte a pénztárcáját a benne lévő okmányokkal, bankkártyával, és 10.000 forint készpénzzel együtt. Társa ezalatt figyeléssel és takarással segítette a bűncselekmény elkövetését. A vádlottak ezután az eltulajdonított bankkártyával még ugyanezen a napon több budapesti dohányboltban vásároltak, több tízezer forint értékben.

Két nappal később, 2021. november 19-én, majd november 21-én a pláza egy-egy kávézójában zsebeltek ki két nőt. Az első esetben a sorban előttük álló sértett hátizsákjából egy 145.000 forint értékű mobiltelefont loptak, a másik nő táskájából pedig egy pénztárcát tulajdonítottak el. A tárcában talált bankkártyával ezután egy trafikban összesen 13.000 forint értékben vásároltak.

Ismét pár nap elteltével, 2021. november 23-án a pláza étterem részénél a szomszédos asztalnál ülő férfi széktámlára terített kabátzsebéből egy kb. 20.000 forint értékű mobiltelefont emeltek ki, miután azonban látták, hogy a telefon képernyője törött, azt visszatették a sértett kabátzsebébe. Ezután felálltak, és egy másik asztalhoz léptek, ahol az egyikük útbaigazítás kérés ürügyén elterelte a sértett figyelmét, miközben a társa eltulajdonította a férfi asztalon lévő pénztárcáját, a benne lévő értékekkel együtt.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a két, büntetett előéletű férfit üzletszerűen, zsebtolvajlás útján, több esetben közokirat, valamint készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopások bűntettével, illetve vétségével, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások bűntettével vádolja. A kerületi ügyészség mindkét vádlott esetében végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vádlottak letartóztatásban vannak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogásról kiadott közleménye, videóval, az alábbi linken érhető el.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !