Bicskával és símaszkban követelte egy budapesti benzinkút bevételét egy 22 éves férfi

Három napon belül elfogták a budapesti rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 9-én 4 óra 50 perc körül egy ismeretlen férfi símaszkban bement egy III. kerületi benzinkútra, ahol egy bicskával követelte a pénztárban álló nőtől a bevételt. Miután a dolgozó a kasszában lévő pénzt a fenyegetés hatására átadta, az elkövető elmenekült. A nő nem sérült meg.

Két nap múlva, november 11-én a férfi újra feltűnt ugyanannál a benzinkútnál, ám ekkor az alkalmazottak egyike rászólt, hogy vegye le maszkot. Erre az arcát eltakaró rabló elszaladt.

A budapesti rendőrök a rablással gyanúsítható 22 éves férfit 2022. november 12-én elfogták, majd előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály munkatársai felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2022. december 5-én a bűncselekmény felgöngyölítésében és az elkövető elfogásában kiemelkedő munkájukért a Rablási Osztály két nyomozóját jutalomban és elismerésben részesítette. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !