Túljárt a dohánybolti rabló eszén az eladónő

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben. Az elkövető egy kiskunfélegyházi dohányboltban megfenyegette az ott dolgozó nőt, hogy kitekeri a nyakát és tőle a bevételt követelte. Az eladó kiszaladt az üzletből, majd kívülről megfogta az ajtó kilincsét, ezzel bezárta a boltba a vádlottat, akit a helyszínre érkező rendőrök perceken belül elfogtak.

A vádirat szerint a helybéli férfi - hat nappal szabadulása után - 2022. június 9. napján, este bement egy kiskunfélegyházi dohányboltba. Először vett egy kis üveges vodkát, amit gyorsan megivott. Ezt követően a bevétel megszerzése érdekében megfenyegette az eladóként dolgozó sértettet, hogy kitekeri a nyakát és közölte vele, hogy ez egy rablás. A fenyegetések hatására a nő gyorsan kiszaladt az üzletből, de volt annyi lélekjelenléte és bátorsága, hogy a bejárati ajtó kilincsét kívülről megfogta és segítséget kért. A sértett, így csapdába ejtette a vádlottat, aki a nő távozását kihasználva 79.500 forintot vett ki a kasszából.

A gyorsan kiérkező rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, ruházatában megtalálták az elrabolt pénzt, így a rablással okozott kár megtérült.

A férfit 2013-ban már elítélték rablás bűntette miatt, legutóbbi fegyházbüntetéséből pedig 6 nappal az elkövetés előtt szabadult. A korábbi büntetései miatt a vádlott jelen eljárásban többszörös, különös visszaesőnek minősül.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit rablás bűntettével vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !