Részegen bort rabolt a borsodi férfi

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy huszonéves férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmény miatt, aki egy borsodi kistelepülés pincesorán észrevette, amint a sértett férfi a pincéjéből palackokban tíz liter bort hoz ki. Követelte az ital átadását, ezért többször ököllel meg akarta ütni, de olyan részeg volt, hogy nem találta el a sértettet, aki viszont elmenekült. A vádlott futva üldözte, de elesett, majd a bort magához vette és távozott a helyszínről.

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülés pincesorán tartózkodott, és észrevette, hogy az egyik pincetulajdonos férfi egy vödörben hat műanyag flakonban tíz liter fehér bort hozott ki a pincéből.

A vádlott követelte tőle a bor átadását, azzal fenyegette a sértettet, hogy ha nem adja oda, a készpénzét is elveszi. A sértett viszont közölte vele, hogy a nála már korábban vásárolt bort sem fizette ki, és ő nem adja oda a flakonokat. Erre a vádlott ökölbe szorított kézzel hatszor megpróbálta megütni a sértettet, de annyira részeg volt, hogy az ütések nem találtak.

A sértett férfi azt mondta, hogy hívni fogja a rendőrséget, majd futva menekült.  A vádlott üldözni kezdte, kiabálva azzal fenyegette, hogy ha rendőrt hív, nagyon megbánja, vége lesz, azonban elesett, végül az 5 000 Ft értékű hat flakonban lévő tíz liternyi fehér bort magához vette és  távozott a helyszínről. Mezőkövesden egy lakóházban rejtőzött el, ahol a rendőrök elfogták, három boros flakont találtak nála, de azok akkor már üresek voltak.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő különös visszaeső minősültségű vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott, korábbi feltételes szabadságra bocsátásának megszüntetésével, továbbá közügyektől eltiltással.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !