Pénzmosással tüntették el a csalásból származó milliókat

Különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 28 éves férfival és hét társával, köztük két ügyvéddel szemben. Az elkövetők úgynevezett számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd, hogy a pénz eredetét leplezzék, valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették.

A vádirat szerint a két Fejér megyei ügyvéd névleges ügyvezetőkkel létrehozott, ténylegesen nem működő cégek alapításában, név-változtatásában, illetve ezek előkészítésében működött közre. E cégek révén az ügy többszörösen büntetett előéletű 28 éves vádlottja és az egyik ügyvéd 2020 nyarától a 2021 júniusában történt elfogásukig – további vádlottak bevonásával – un. „számlaeltérítéses” csalásból eredő pénzösszegeket szerzett meg, melyeket előzőleg szlovén, angol, görög gazdasági társaságok utaltak tévedésből a cégek számláira.

A 28 éves vádlott és ügyvéd társa a bűncselekmények elkövetése során közösen határozta meg, hogy a csalás folytán érkezett pénzösszegeket a terhelt-társaik eredetleplezési céllal milyen fiktív jogcímeken, milyen további számlákra utalják át, vagy azt készpénzben vegyék-e fel.

Az ügyészség a vádiratában hat vádlottal szemben végrehajtandó, két vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, három elkövetővel szemben pedig a szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabását is indítványozta a Székesfehérvári Törvényszéknek. Indítványozta továbbá, hogy a bűnös úton szerzett összeg erejéig a bíróság rendeljen le vagyonelkobzást a terheltekkel szemben, az ügyvédként dolgozó egyik vádlottat végleges hatállyal, társát határozott időre az ügyvédi foglalkozástól, míg a fiktív cégek ügyvezetői tisztségét vállaló vádlottakat a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői pozíciójától tiltsa el.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !