Öten rúgták-verték a székesfehérvári férfit, kiugrott a helyéről az egyik szemgolyója

A Blikk szerint Kovács Lászlót, alias Picassót mindenki ismeri Székesfehérváron. A szobafestő-mázolóra szakmája miatt ragadt a becenév. A férfit egy hete este támadták meg a városban, öten verték-rúgták, ütötték a fejét is. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kiugrott a helyéről az egyik szemgolyója, s az orvosok már nem tudtak segíteni a sérült látószerven.

Kovács Lászlót november 12-én délután 5-kor, az esti sötétségben öt férfi vette körül, cigarettát követeltek tőle és mivel nem volt nála, ütni kezdték. Miután a földre került, kapott még egy olyan erős ütést vagy rúgást, ami az egyik szemébe került.

"A verés után csak arra emlékszem, hogy vonszolnak, behúztak a bokrok közé, majd órákig feküdtem eszméletlenül. Mikor felébredtem, azt hittem, rám ragadt valami, de a szemem lógott ki" – mondta a férfi a lapnak. Az áldozatot munkaadója találta meg.

A férfi nehéz helyzetben van: térdprotézisre, műszemre lenne szüksége. Munkaadója 100 ezer forinttal járul hozzá a várhatóan 600 ezer forintos költségekhez. Kovács László albérletet is keres, munkaadójával vállalják, hogy cserébe azt a lakást vagy házat teljesen felújítják, burkolják, kifestik - számolt be az RTL.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !