Ugrás a fő tartalomra

Németországból hozták haza a rablót

Egy kecskeméti dohányboltot rabolt ki a 23 éves férfi, aki egészen Németországig menekült, de nem tudott elrejtőzni a rendőrök elől.

Fegyveres rablásról érkezett bejelentés 2022. március 16-án a rendőrségre. Egy arcát eltakaró férfi lépett be az egyik kecskeméti dohányboltba, és feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottat, hogy adja át a bevételt. Ennek eleget tett a sértett és a napi bevételt adta át neki. Távozáskor a rabló még a sértett telefonját, a dohánybolt berendezéséhez tartozó távirányítót és kulcscsomót is magával vitte.

A megyei nyomozók az adatgyűjtések során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 23 éves férfit, aki ellen 2022. április 11-én elfogatóparancsot adtak ki, majd nem sokkal később felmerült, hogy a keresett személy külföldre menekült, így európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A körözésnek köszönhetően a KR NNI Célkörözési Osztályának közreműködésével Németországban fogták el a férfit, akit 2022. november 9-én a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vettek át az INTERPOL munkatársaitól a Bács-Kiskun megyei nyomozók.

A 23 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le

A Győri Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján , vélhetően a képen látható férfi gyanúsítható azzal, hogy 2022. szeptember 25-én 12 óra körül Győrben, a Szent István úton lévő egyik benzinkúton elhagyott nagyobb összegű készpénzt megtalálta, magával vitte és azt a hatóságon nem adta le. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve bejelentés tehető a 112-es központi segélyhívón is. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Videón, ahogyan egy Chevrolet elgázol egy kerékpárost

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapj án egy ismeretlen személy 2022. november 9-én 17 óra 5 perckor Győrben, a Jedlik Ányos híd felől a Híd utca, Töltésszer utca kereszteződésénél lévő körfogalom irányába közlekedett feltehetően egy szürke színű Chevrolet Lacetti kombi típusú személygépkocsijával. Haladása során a járművezető a körforgalom előtt - a kamerafelvétel alapján – észlelte, hogy a számára nem biztosított elsőbbséget egy kerékpáros fiatalember, aki a Híd utca felől hajtott a kijelölt gyalogátkelőhelyre. A sofőr a járművét lefékezte, azonban ennek ellenére a biciklisnek érintőlegesen nekiütközött és őt fellökte, aki ezt követően visszaült a kerékpárjára és tovább haladt. A balesetet észlelve az ismeretlen vezető megállt, de segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében a 13 éves kerékpáros fiú megsérült Megosztás

Segítsen, ha felismeri a képen látható férfit!

A nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához. A Győri Rendőrkapitányság lopás vétsége gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képen látható ismeretlen férfi gyanúsítható azzal, hogy Győrben, a Szigethy Attila úton lévő élelmiszer áruházban több árucikket rejtett táskájába, majd azokkal fizetés nélkül akart távozni. A bolt elhagyása előtt azonban a biztonsági személyzet őt feltartóztatta, ennek során köztük dulakodás alakult ki, majd az ismeretlen személy a helyszínről - az árucikkeket hátrahagyva – elmenekült. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi utca 54.), névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámot vagy az ingyenesen hívható 06-80-5

Szökött fogolyt keresnek a nógrádi rendőrök

A Szécsényi Rendőrkapitányság folytat eljárást fogolyszökés vétség elkövetésének gyanúja miatt Oláh Norbert ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves férfi 2022. november 20-án a délutáni órákban a lábára helyezett nyomkövető eszközt levágta, majd a házi őrizet helyéül kijelölt szécsényi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. A Szécsényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szécsényi Rendőrkapitányságon (3170 Szécsény, Rákóczi út 66.) személyesen, telefonon a 06-32-372-255-ös hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy hívja a 112-es központi segélyhívószámot. (Fotó: police.hu) Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !

Rendőrkézen a vecsési cipőnepper

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy vecsési fiatal ügyében, aki az elmúlt években csaknem száz sértettől csalt ki pénzt - közölte a  Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság. A feltételezett elkövető 2019. novembere óta árult különböző internetes oldalakon lábbeliket. Országszerte csaknem száz sértett vásárolt cipőt a 20 éves fiútól, azonban a vágyott portéka nem érkezett meg, vagy az ígért márkás áru helyett silány, hamis termék került kiszállításra. A csaló az utalást követően elérhetetlenné vált és a vételárat sem küldte vissza, ezzel több milliós kárt okozva a sértetteknek. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói több rendőrkapitánysággal együttműködve azonosították a fiatalt, akit 2021. decemberében elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak. Ellene üzletszerűen elkövetett csalás vétség gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az eljárás iratait megküldték az ügyészségnek. (Fo