Keresés ebben a blogban

Hét gyerek életét tette pokollá évekig egy jászladányi nevelőszülő

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 49 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki mint hivatásos nevelőszülő hét, a gondjaira bízott óvodás- és kisiskolás korú gyerek életét tette pokollá évekig Jászladányban, olvasható a törvényszék sajtóközleményében, melyet a Telex közölt.

A gyerekek rendesen csak hétköznap az óvodában és az iskolában ettek. Otthon csak hétvégén, és ekkor is csak fejenként három szelet tejfölös vagy vajas kenyeret kaptak, gyümölcsöt, főtt ételt soha. Hetente egyszer fürödhettek, amihez a vádlott két lavór habfürdős vizet biztosított: egyet a fiúknak, egyet a lányoknak. Szappant, tusfürdőt, de még törölközőt sem kaptak, a saját ruháikban kellett megtörölközniük. Rendszeresen az udvarra kellett kijárniuk, télen is, ha mosdóba kellett menniük.

Mindezt tetézte, hogy a vádlott rendszeresen fenyítette, pofozta és bántalmazta, és gyakran büntetésből, nevelési célzattal, órákra, de volt, hogy egy teljes éjszakára is, lakattal bezárt akasztós szekrénybe kényszerítette őket, ahonnan a mosdóba sem mehettek ki.

Az ügyben tavaly márciusban emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság idén június 23-án ítéletet hozott. A nőt – aki mindvégig tagadta bűnösségét – 7 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének és 5 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal végleges hatállyal eltiltotta minden gyerekekkel való hivatalos foglalkozástól.

Az ügyészség kevesellte a kiszabott büntetést, és a vádlott terhére súlyosbításért, míg a vádlott felmentés vagy büntetése enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen lezárult.

Az ügyészi fellebbezés eredményre vezetett, a Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletében a vádlott börtönbüntetését és közügyektől eltiltása tartamát egyaránt 3-ról 4 évre felemelte. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !